Kovács Pál

a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár

Kovács Pál 1988-ban kezdte pályafutását a Paksi Atomerőműnél, ahol számos vezető pozíciót töltött be osztályvezetőként, a műszaki vezérigazgató-helyettes műszaki titkáraként, a kapacitás fejlesztési pályázat atomerőművi projektjének vezetőjeként, majd a vezérigazgató műszaki titkáraként. 2004-2009 között az OECD Atomenergia Ügynökség (Nuclear Energy Agency – NEA), atomenergetikai szakértőjeként dolgozott. 2009-2010 között a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium Energiagazdálkodási és Szabályozási Főosztályának atomenergetikai szakértője. 2010-2012 között a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, helyettes államtitkára, 2012-2014 között energiaügyekért felelős államtitkár. 2012-től az ACER Igazgatóságának póttagja. 2013 – 2014 között pedig a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Kormányzó Tanács tagja, illetve alelnöke. 2014-2017 a Paksi Atomerőmű Zrt. a Vezérigazgatói tanácsadója. 2017-ben kinevezték a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter kabinetfőnökének. 2018 az MVM Zrt. nukleáris igazgatója és a Paksi Atomerőmű Zrt. igazgatóságának elnöke.